Íme a ma nyolcvanéves Kornai János - saját szavaival. Lassan két esztendeje, hogy a Közgazdaság-tudományi Intézetben tanítványai, vitapartnerei beszélgettek vele a 2005-ben megjelent, A gondolat erejével című önéletrajzi kötetéről. S Kornai, a Harvard Egyetem és a Collegium Budapest emeritus professzora - akit akadémiai tagságokkal, egyetemi díszdoktori címekkel, könyveinek kiadásával tiszteltek meg és tettek világszerte ismertté és elismertté - az Anti-equilibriumban a hetvenes évek elején megfogalmazott tételeit veszi górcső alá, s von le önmagára és a közgazdaság-tudományra nézve általánosabb érvényű tanulságokat. Ez a hozzáállás nagyon is jellemző pályafutására, és alighanem ennek köszönheti tudományos eredményeit és nemzetközi sikereit.
Értői, bírálói, méltatói annak tulajdonítják Kornai kiemelkedő teljesítményét, hogy az 1956-os forradalom utáni negyedszázados háttérbe szorítottsága idején szívós munkával jól megismerte, művelni kezdte a nyugati közgazdaság-tudomány irányzatait anélkül, hogy bármelyik, éppen divatos szellemi irányzat mellett elkötelezte volna magát. Angolul, a matematika és a nyugati közgazdaság-tudomány nyelvén is publikált, méghozzá a nem piacgazdaságok működéséről, utóbbi időben pedig átalakulásáról. Művei mindig nagy vitákat váltottak ki az egyéni hangsúlyok és megközelítések miatt, de éppen e magatartásával vitte előre a tudomány fejlődését. Miközben igyekezett a szocialista gazdaságok működésének sajátosságait megérteni - írta például Mátyás Antal a Közgaság-tudományi Egyetem elmélettörténeti professzora -, éles tekintete a nyugati közgazdaságtan alapos elsajátítása révén felismerte, hogy a szocialista gazdaságra vonatkozó egyes megállapításai nemcsak a szocialista rendszerre érvényesek, hanem azon túlmutatnak. Miközben a modern tőkés gazdaság működésére vonatkozó elméleti megállapítások fényében vizsgálta a szocialista gazdaságot, paradox módon a szocialista gazdaságban felismert összefüggések révén gazdagította a modern közgazdaságtant.
A Kornai-jelenség is tanulmányok tárgya lett. Akadnak, akik érvrendszerét a történeti megközelítés, módszertan és a valóság matematikai leképzése hármas egységébe próbálják tömöríteni. Mások munkásságának öt fontos vonását emelik ki: úszás az árral szemben, valóságérzékenység, elméletalkotás, rendszerszemlélet, kettős anyanyelv.
Egyik főművében, A hiányban azt írja Kornai, hogy feladata a jelenségek bemutatása, a módszertan kialakítása és a magyarázó elmélet kidolgozása. Céltudatosságának és különleges képességének lenyűgöző bizonyítékát adta nemrégiben a Közép-európai Egyetemen tartott előadásában, amikor a rendszerváltás megítélését járta körül. Egy olyan témában nyilatkozott meg, amely a szó szoros értelmében az utcán hever, amelyet súlyos társadalmi indulatok öveznek, ő mégis el tudott távolodni, el tudott vonatkoztatni a külső zajoktól, meg tudta ragadni a változások lényegét, s fel tudta építeni azt a gondolati sort, amely bizonyítja, hogy a rendszerváltás megtörtént. Tavaly publikált tanulmánykötete, a Szocializmus, kapitalizmus, demokrácia és rendszerváltás ezt a munkát is tartalmazza. S hogy a rendkívül bonyolultnak látszó összefüggéseket mennyire közérthetően, egyszerűen el tudja magyarázni, azt a Népszabadságba írt terjedelmesebb elemzései is érzékeltették lapunk olvasóival.
Mindazonáltal ellenállt a sztárkultúrának, nem ragadott meg alkalmakat, hogy szerepelhessen. Csak akkor kért szót, adott interjút, ha megfelelően kifejthette gondolatait, s nem kellett attól tartania, hogy túlzott leegyszerűsítésekre, fontos részletek elhagyására kényszerül.
Évtizedeken visszatekintve mind életpályája, mind munkássága logikus rendbe áll öszsze. A második világháború túlélése után szinte törvényszerű, hogy a Szabad Nép gazdasági rovatához kerül, hogy aztán - mint önéletrajzi kötetében elmondja - ez az "alvajáró" korszak vezesse őt a teljes szakításig az egyeduralkodó marxi elmélettel, jusson el oda, hogy a szocialista rendszer reformálhatatlan, s kezelje ezért jóindulatú távolságtartással a magyar reformközgazdászokat a hatvanas évek végétől.
A rendszerváltás után sem kérkedik azzal, hogy ő előre megmondta, hanem szívós, szorgos, a tudósra jellemző pontossággal lát hozzá, hogy megírja A szocialista rendszer című művét. Bár a Szabad Népnél eltöltött éveket nem helyezi élete mérlegének pozitív serpenyőjébe, az újságírói munkamódszer alkalmazásával hozta össze A túlzott központosítás című tanulmányt, amely 1956 után először angolul jelent meg. El is távolították egy időre a Közgazdaság-tudományi Intézetből, ahova a Szabad Néptől menekült.
A könnyűipar helyzetén át a rendszert bemutató elemzés külföldön is nagy feltűnést kelt. Majd következik a többi, logikus sorrendbe helyezhető mű. Az Anti-equilibrium, amely akkor született a nyugati közgazdaság-tudomány főáramának bírálatára, amikor éppen az egyensúlyelmélet alapján folyik a '68-as reformok alapozása. Aztán jön az Erőltetett vagy harmonikus növekedés, majd A hiány, amelyről ma már nyugodtan megállapítható, hogy páratlanul fontos szerepet játszott a rendszerváltás szellemi előkészítésében.
Jól illik ebbe az életpályába, hogy a nyolcvanas években elfogadja a Harvard Egyetem ajánlatát, nem sokkal azelőtt, hogy végre Magyarországon is megnyílt volna előtte a Közgazdaság-tudományi Egyetem kapuja. S miközben mindig is vágyott arra, hogy nyugodtan oktathasson és dolgozhasson külföldön, egy idő után megosztja tevékenységét az Egyesült Államok és Magyarország között, fél évet tölt kint, hogy ne szakadjon el az itthoni eseményektől, szellemi élettől. Az Indulatos röpirat a rendszerváltáskor jelent meg, az átmenet, az átalakulás folyamatát írja le, mint aztán több további műve a kilencvenes években. Néhány éve elbúcsúzott ugyan a harvardi katedrájától, de a Collegium Budapest falai között folytatta a munkát, nemzetközi kutatógárdák élén, tagjaként vizsgálta például a bizalom szerepét a társadalomban (Tisztesség és bizalom a posztszocialista átmenet fényében, 2005), jelezvén, egyetért a társadalomtudományok közötti falak lebontásával, az interdiszciplináris megközelítés alkalmazásával.
Születésnapja arra ösztönöz, hogy olvassuk műveit újra, hiszen belőlük érthetjük meg igazán, honnan jöttünk, miben éltünk, s merre tartunk. Éppen ideje volna, hogy ezt megtegyük, s tudós ember ennél nagyobb elismerésre nem is vágyhat.
